Távol a világtól, hegyekkel körbevéve, egy erdőbe vájt tisztáson áll egy házikó.
A benne lakó kismanó minden nap ugyanakkor ébred fel, akkor amikor a nap úgy süt be az ablakán, hogy a takaró alól kibújó nagylábujját épphogy eléri a napsugár első fénye.
Ágyából kipattanva mosolygva lát neki a szokásos napi rutinjához, beveti ágyát vastag dunyhájával, felteszi pöttyös kis kannájában a reggeli teához a vizet forrni, kenyeret pirít magának, melyre vékonyan vajat ken, majd leül az ódon, kicsi étkező asztalához, kedvenc székére, ahonnan mint mindennap ma is ki tud tekinteni apró konyhakertjére, hogy ellenőrizze veteményesét.

A reggeli után felöltözik, felkapja elnyűtt zöld, kantáros nadrágját, előkap szekrényéből egy kockás inget és fejére húzza azt a kalapot mit még nagyapjától örökölt. A tükör elé állva, mely a bejárati ajtó mellett van közvetlenül, leellenőrzi, megigazítja szakállát majd kitárja az ajtót és nagyott szippant a kinti levegőből. Két kutyája ekkor már csaholva, ugrándozva köszönti őt, akiket alaposan megdögönyöz, majd friss vizet mer nekik a kútból és megitatja őket. Pórázukat kikötvén elindul a fészer felé ahonnan talicskát tol ki szerszámokkal teli, és ott folytatja munkáját, ahol előző nap abbahagyta azt.

Minden növényt külön köszöntve hálát ad Istennek azért, hogy léteznek és minden egyes kapavágás során abban reménykedik, hogy ne ártson semmilyen lénynek ki földjében él. Délben megpihen és megterít magának odakinn, még az sem érdekli, ha hidegebb van tán mint szokás. Miután végzett megtörli száját és vigyorogva konstatálja, hogy megint rőt szakállába ragadt valami kulimász étkezés közben és jóízűen elpöcköli azt miután kiszabadította a szőrtengerből azt.

Napnyugtáig fát gyűjt, és leszedi a friss termést, hogy este meleg legyen kis házában és el tudja keszíteni a vacsorát, s a másnapi falatokat magának, majd amikor úgy érzi sajog már mindene behúzódik kis odújába és begyújtja kandallóját. Ahogy ropog a fa és fő az étel kis butyoksából bort tölt kupájába és óckodó pillantásokkal ma is, mint minden nap kikandikáll a függöny mögül. Tekintete ilyenkor mindig a távolba réved, és sokszor megesik annyira belefeledkezik ebbe, hogy a leves kifut a forrás által a tűzhelyre. Ekkor persze rögtön fejéhez kap és odatoppan lekapni a fazekat, majd az égiek említése nélkül átkokat szór önnön balga fejére figyelmetlensége miatt.

A vacsorához megterít két főre, kiteszi a tányérokat, előveszi legszebb evőeszközeit és szalvétából hattyút hajtogatván díszíti asztalát. Kimeri a gőzölgő levest, ügyel arra hogy pont a vonalig érjen a főzet, majd hátradől székén és fenékig üríti kupáját.
Amikor kakukkos óra rendeltetésszerűen 8 órát üt, feláll székéből és elhúzza az összes függönyt és felkapcsolja az összes lámpát fényárba úsztatva lakását.
Újabb kupát tölt magának és megtömi pipáját, így várván hogy megjelenjen a horizonton az akiért minden nap felkel és rendben tartja ezt a helyet.
Az óra újra majd újra egészet üt, és szokásához híven 22:00-kor naptárjához megy, hogy behúzza ennek a napnak is a végét és felírja azt a számot mely soron következik.
A lelke mélyén lévő kristálytiszta hógömb ma is érintetlen marad, így nem marad más mint nyugovóra térni abban a reményben, hogy holnap majd minden más lesz.