Hideg és nyirkos volt a pad, amin ébredt.
A falakról a vakolatdarabok absztrakt művészi alkotásként omlottak a padlóra, amit láthatóan évek óta nem takarított senki. Ahogy körbenézett látta, hogy a természet elkezdte visszafoglalni a korábban talán kórteremként funkcionáló helyet, mert itt-ott, gyökerek szakították fel a pepita járókövet, és a ház előtt dúsan burjánzó növényzet teret nyert magának az ablakokon keresztül. 

Nem értette mit keres itt, és arra sem emlékezett, hogy mi volt az utolsó dolog mielőtt felébredt. Ahogy tanácstalanul még egyszer megvizsgálta a helyet észrevett egy koszos tükröt, így gyorsan odasietett, hogy leellenőrizze magát. Ahogy belenézett, arcára kiült a döbbenet. Legalább 40 évvel idősebb énje nézett vissza onnan rá, mint amire számított. Bal kezével bizonytalan kézmozdulatot tett arca felé, míg jobbját a tükör felé irányította, így ellenőrizvén a dolgok valódiságát, mit szemeinek nem hitt el. 

Tanácstalanságában hirtelen nem tudta mit tegyen. Ez most csak egy rémálom?- kérdezte magától, és próbálta a szokott módszerekkel leellenőrizni, hogy melyik világban történhet meg vele ez az egész. A csípések mit jobb kézfejének okozott körmeivel még a vérét is kiserkentették, mire elhitte, hogy nem valami őrült álom okoz neki kellemetlen pillanatokat. Hosszú perceken, tán egy órán keresztül csak állt a terem közepén és fogalma nem volt mihez kezdhetne most, de tudta, nem maradhat az idők végezetéig ezen a helyen.

Úgy döntött arra indul el ahonnan egy pici napfény szűrődött be a helyre, de megdöbbenve tapasztalta, hogy minél több lépést tesz meg abba az irányba, annál messzebbre kerül a kijelölt cél. Elindult hát a terem másik végébe, de itt a szeme láttára nyílt meg a talaj, ahogy közelített a fal felé, így erre sem mert továbbhaladni. Nem marad más ablakok felé szaladt, azonban a benyúló ágak olyan tüskéket növesztettek, amin esélytelennek látta, hogy átjut megfelelő eszköz nélkül.

Miután minden lehetséges útvonalat leellenőrzött és belátta, hogy nincs kiút a jelenlegi helyzetből, reménytelenségben nem tudott mást tenni, mint leülni a padra, mely fekhelyéül szolgált korábban és várt, hogy valami jel érkezzen kívülről. A félelmet és kétségbeesést ugyan a hétköznapokban az átlagnál jobban kezelte, de ebben a környezetben minden a feje tetejére állt, semmi sem volt olyan, mint a megszokott világban. Ahogy telt az idő egyre dühösebbé vált attól, hogy nincs a kezében az irányítás, és ennek köszönhetően torkából bizonyos időszakonként, olyan elemi erővel szakadtak ki a hangok, hogy azt bármely rocksztár megirigyelhetné, ha hallaná, azonban velük ellentétben itt nem volt hallgatóság, aki vevő lett volna erre a mély baritonra. 

Hosszú órák teltek el, úgy gondolta talán napok is tovaszálltak, ő csak ült a padon és átjárta őt a kilátástalanság, a csalódottság és a magány érzése. Mit rontottam el? Hova tűnt a fiatalságom? Miért én vagyok itt? Hol vagyok? Mit tegyek, hogy kijuthassak innen? Ki a felelőse ennek az egésznek? A kérdések ciklikusan forogtak fejében egészen addig a pillanatig, amíg az alábbi el nem hagyta száját: Miért nem segít nekem senki?

Ekkor ugyanis a terem teteje kettényílt és földöntúli fehér fény világította meg a helyet. Nem is látta, nem láthatta van-e valaki vagy valami a fény mögött, mert azonnal elvakította szemét a félhomály után ez a fényár, de hallhatta, ahogy fentről egy hang ezt mondja neki:
„Barátom! Mondd, miért hiszed azt, hogy senki nem segített Neked eddig abban, hogy megtudd hol is vagy és hogyan juthatsz ki innen? Tán végig mentél az úton, mely egyre távolodott a céltól, vagy megnézted mi van a beomlott padló alatt, esetleg megpróbáltad összetörni a tükröt, hogy az üvegszilánkokból és a padból eszközt próbálj magadnak gyártani ahhoz, hogy átvágd magad a növényzeten? És mondd miért hitted el azt elsőre, hogy elvették fiatalságodat, mikor belül ugyan olyan voltál, mint korábban? Könnyebben hiszel annak, amit látsz, mint annak, amit érzel, így tessék, lásd hát hol is voltál eddig igazán, ha már magadtól nem döbbennél rá sohasem”
Óriási füst ereszkedett a helyre, mely lassan gomolygott fel a nyitott tetőn, és amikor kitisztult a kép megértette végre hol járt. Saját lelke látta vendégül őt